Milyen céget vezetni egy olyan szakmában, amelyről az emberek még mindig suttogva beszélnek?

2026-11-05
2026-11-05 by Anka

Miért számítunk mi, nők néha arra, hogy a pasi kitalálja?

Akarunk valamit, várunk, jeleket adunk… és ő nem találta ki. Arról, hogy miért könnyebb kimondani, mint várni, hogy valaki olvasson a gondolatainkban.

Mondok nektek valamit.

Mi, nők, néha tényleg hajlamosak vagyunk bonyolítani az életünket.

Akarunk valamit.

Várunk.

Jeleket adunk.

Aztán még néhány jelet.

A végén meg dühösek vagyunk, mert ő… nem találta ki.

Hát igen.

A pasinak nincs kristálygömbje. 😉

És ezt olyan nőként írom, aki maga sem mond el mindent mindig azonnal.

Bár az én karakteremmel és Kos temperamentumommal nem bírom ki sokáig. Ha valami nyomja a szívemet, előbb-utóbb úgyis kitör belőlem.

Néha még a tervezettnél is hamarabb.

„Hát tudnia kellene”

Ez talán a párkapcsolatok egyik leggyakoribb mondata.

Hát tudnia kellene, hogy valami nincs rendben.

Észre kellene vennie, hogy mérges vagyok.

Tudnia kellene, mire van szükségem.

Ki kellene találnia, miért hallgatok.

Rendben van.

De honnan?

Tényleg néha olyan képességeket várunk a másiktól, amelyeket valószínűleg még a legújabb technológiák sem kínálnak.

A gondolatolvasást.

Aztán jön a klasszikus:

– Mi a baj?
– Semmi.

Természetesen a „semmi” azt jelenti, hogy legalább hét dolog történt, de ugye most nem fogjuk elmagyarázni. 😂

Ismerős?

Nekem az.

A szükségleteinkkel még nehezebb

Arról, hogy mérgesek vagyunk, néha még szólunk.

De kimondani:

„Ez hiányzik nekem”.
„Szeretnék valami többet”.
„Ezt nem szeretem”.
„Ezt viszont nagyon szeretem”.

És hirtelen nehezebb lesz.

Főleg, ha a beszélgetés a közelségről szól.

A cégvezetés évei alatt azt látom, hogy az emberek igazán bátor kérdéseket is fel tudnak tenni – feltéve, hogy nem a saját párjuknak kell feltenniük.

Névtelenül?

Tessék.

Keresőben?

Még jobb.

Beszélgetés az asztalnál azzal, akivel már évek óta együtt vagyunk?

És hirtelen mindenki elveszíti a hangját. 😉

Mitől félünk tulajdonképpen?

Valószínűleg főleg az ítélkezéstől.

Hogy valaki azt gondolja:

„Mi ütött belé hirtelen?”

Vagy:

„Eddig jó volt, most meg valami nem tetszik neki?”

Csakhogy az igényeink változnak.

Mi változunk.

A testünk változik.

Az életünk változik.

Ami tíz éve fontos volt, ma lehet, hogy sokkal kevesebbet számít. És fordítva.

Nem látok ebben semmi furcsát.

Nekem sokkal furcsább lenne még évekig azt játszani, hogy minden remek, ha nem az.

Nem, nem kell igazgatósági ülést összehívni

Vállalkozóként szeretem a konkrétumokat.

De még én sem gondolom, hogy a párunkkal való beszélgetést azzal kellene kezdeni, hogy:

„Beszélnünk kell”.

Mert már ettől a mondattól is menekülni támad kedve az embernek. 😉

Nem kell prezentációt készíteni.

Nem kell három oldalnyi jegyzet.

Nem kell nagy beszéddel kezdeni.

Néha elég ennyi:

„Tudod mit? Szeretnék mondani neked valamit”.

És elmondani.

Csak úgy.

Én magam sem csinálok mindent tökéletesen

Na jó.

Elméletileg tökéletes vagyok és egyedülálló a világon – de már tudjátok, hogy ez az én humoros változatom. 😉

A gyakorlatban hétköznapi nő vagyok.

Néha túl gyorsan mondok valamit.

Néha előbb felidegesítem magam, és csak utána gondolom végig nyugodtan, tulajdonképpen mi volt a baj.

Néha valószínűleg én is szeretném, ha a másik magától tudná, mire van szükségem.

De a korral egyre inkább egy következtetésre jutok:

könnyebb kimondani, mint várni, hogy valaki kitalálja.

És ez nemcsak a párkapcsolatokra igaz.

Az életre is.

Hát a közelséggel mi van?

Itt az az érzésem, hogy még mindig néhány lépéssel le vagyunk maradva.

Beszélhetünk a diétáról.

Az edzésekről.

A kezelésekről.

A műtétekről.

A pénzről.

Amikor viszont az intim szükségleteink témája kerül elő, hirtelen kínossá válik a helyzet.

Pedig ha a másiknak tudnia kell, mi esik jól nekünk, egyszer el kell mondanunk neki.

Nem minden nő szereti ugyanazt.

Nem minden férfi szereti ugyanazt.

Nincs egyetlen használati útmutató.

És talán éppen ezért olyan bonyolultak néha a kapcsolatok.

Ha létezne ilyen útmutató, valószínűleg már rég a távirányítóval együtt árulnák. 😂

Még valami: a „nem”-et is tudni kell mondani

A szükségleteinkről beszélni nemcsak azt jelenti, hogy elmondjuk, mit akarunk.

Néha fontosabb kimondani:

„Nem”.
„Nincs kedvem”.
„Ezt nem akarom”.
„Ez nekem nem megfelelő”.

Tizenöt perces indoklás nélkül.

Nem minden elutasítás jelent problémát a kapcsolatban.

Nem minden nézeteltérés jelent válságot.

Néha egyszerűen az egyik ember akar valamit, a másik meg nem.

És kész.

Minél idősebb vagyok, annál jobban szeretem az egyszerű megoldásokat

Talán régen jobban hittem ezekben: „neki tudnia kell”, „neki éreznie kell”, „ha szeret, megérti”.

Ma kicsit másképp gondolom.

Ha valami fontos nekem, inkább kimondom.

Ha valamit nem értek, inkább megkérdezem.

Ha valamit nem akarok, inkább jelzem.

Persze az elmélet elmélet.

Az élet néha a magáét csinálja.

De azt hiszem, a felnőtté válás éppen erről szól. Nem arról, hogy hirtelen mindent tökéletesen csinálunk.

Hanem arról, hogy egy kicsit gyorsabban észrevesszük a saját butaságainkat. 😉

És talán kevesebb időt vesztegetünk azzal, hogy várjuk, mikor találja ki végre valaki azt, amit sosem mondtunk el neki.

Mert tényleg – kristálygömbjük továbbra sincs.

Kár.

Néha nagyon jól jönne. 😉

Ez a weboldal sütiket használ a megfelelő és kényelmes működés érdekében. Az oldal használatával hozzájárulsz a használatukhoz.